Rólunk

Bemutatkozásunkat azoknak a tulajdonosoknak, menedzsereknek és vezető beosztottaknak szánjuk, akik felelősek gyakorlati megoldásokkal segíteni a működtetés és együttműködés során kezelendő felszíni problémákat, ezzel együtt megszüntetni a problémákat okozó mögöttes ok-okozati viszonyokat.

Tevékenységünk több az egyszerűen tanácsadásnak, szervezetfejlesztésnek definiált vállalkozásnál. Megrendelőink sokkal inkább találják magukat egy szakmai műhelyben, részt vesznek és megtapasztalják az közös gondolkodás erejét, együtt kialakítjuk a tudás- és a tapasztalat-újraelosztás középpontjait, valamint segítünk a fejlődés, változás, építkezés és innováció megvalósításában. Egy közös üzleti mentorálás résztvevőivé válunk.

Munkáinkat az eltelt több mint 20 év alatt szerzett és jelenleg is aktívan alkalmazott gyakorlati tapasztalatok alapján kombinált és fejlesztett módszertan, valamint az azt támogató web‐alapú szoftverek segítségével végezzük. 

ELKÖTELEZETTSÉGÜNK és VÁLLALÁSAINK

Mind elkötelezettek vagyunk megfelelni a 21. századi kihívásoknak. Digitális, automatizált és hatékonyságnövelő megoldásokkal hozzáadott értéket teremtünk.

Kiemelt figyelmet fordítunk egyik legfontosabb értékrendünkre, az erőforrásokkal való takarékoskodásra. Tesszük ezt a megbízóink érdekében a gazdaságosság jegyében. Ezen felül nemesebb célt is szolgálva a közvetlen környezetünk védelméért, valamint tágabb értelemben a jövőnk biztosítása érdekében. 

Tapasztalatunk az, hogy minden szervezetben adott a kiválóság és az elkötelezettség. Igaz, hogy sok esetben különböző versengő érdekek dominálnak. Ezzel együtt is hisszük, hogy a megbeszélésekkel, a szoros együttműködéssel, a közös értelmezési tartomány kialakításával a „csak” jól működő vállalatokból is lehet és tudunk kitűnő szervezeteket és eredményeket létrehozni. 

Tudjuk, hogy a tudás és tapasztalat akkor éri a legtöbbet, ha azt megosztják egymással a felek. Arra kötelezzük magunkat, hogy a magyar piacon és a nemzetközi környezetben szerzett gyakorlatot a társaság sajátosságaira formáljuk, valamint stratégiai és operatív érdekeinek szolgálatába állítsuk. 

Munkánk során megoldási javaslatokat dolgozunk ki, hogy a gazdálkodás még átláthatóbb legyen. Segítünk a gazdálkodási folyamatok, feladatok, felelősségek, hatáskörök megfelelő meghatározásában, dokumentálásában, kommunikálásában és gyakorlásában. Adott területekre és felelősségekhez igazítottan felállítunk egy hiteles és működő belső kontroll környezetet.

Az újragondolt és testreszabott megoldásaink garanciát nyújtanak a fejlődésre!

Az EMBER, mint ÉRTÉK

Modellünk egyik sarokköve maga az ember. Annak érdekében, hogy a kimagasló eredménnyel tudjanak teljesíteni a munkatársak munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk az emberi tényezőkre. Minden lépés, ami a fejlődést támogatja egyben változás is, amihez vagy hozzájárulnak a résztvevők, vagy ellenállásba ütközik a folyamat. 

Abban segítünk, hogy a munkatársak elköteleződjenek a vállalások mellett. Azzal, hogy magukénak érzik a feladatokat, zökkenőmentesen tudják támogatni a fejlődést, ezzel figyelve a vállalkozás korlátos erőforrásaira, a drága és sajátságos rendszereire, technikájára.

Megközelítésünk, természetesen, segít fejleszteni a leadership, a vezetői kommunikáció, a motiváció, a konfliktusok és a teljesítmény-menedzselés eszközeit úgy, hogy közben megszilárdulnak a társaság értékrendjei és közben fejlődik a vállalati kultúra is. 

Remélem az itt leírtakkal sikerült felkeltenem az érdeklődését. Biztos vagyok benne, hogy tudunk azzal és olyan megoldásokkal segíteni, ami jelenleg a tanácsadói palettán a leghatékonyabban és leginkább az Önök, az ÜGYFÉL igényeire szabottan tudjuk támogatni az irányítást és az üzleti folyamatokat.

BEMUTATKOZÁS

> Szányel Zoltán, a Cégdoktor
> Korposzkóp Kft.
> Alapelvek és értékrend
> Elérhetőségek