SZERVEZETFEJLESZTÉS

Számunkra a szervezetfejlesztés egy tudatos, tervezett komplex változási folyamat. 
Éppen ezért a legfontosabb, hogy mindig az adott problémára összpontosítsunk, a fejlesztés objektív és mérhető adatokon alapuljon és az adott helyzethez leginkább illő módszert alkalmazzuk.

A cél a hosszú távú pozitív hatás, a szervezet versenyképesebb működése és a fejlesztésébe bevont munkatársak motiváltsága, támogatása.

Munkánk során konzultációkat végzünk a problémák beazonosítása és a fejlesztés pontos céljának meghatározása érdekében. Az adatok begyűjtésével, elemzésével diagnózist állítunk el, amiről a vezetőséget tájékoztatjuk és közösen rögzítjük a konklúziót.

Ennek segítségével megtervezzük, hogy hol, hogyan, milyen mértékben és milyen eszközökkel szükséges beavatkoznunk és mely résztvevőket fogjuk bevonni. A hatékony haladás érdekében és a visszajelzések alapján, amennyiben szükséges menet közben finomhangoljuk a megvalósítási tervet.
Ezeket követően értékelések történnek, illetve a résztvevőkben a tudatosítás és az utánkövetés. A megvalósulás mértékét a tejes szervezetfejlesztési program értékelésével és visszamérésekkel támogatjuk. 

VEZETŐI TANÁCSADÁS, MENTORÁLÁS 

Vezetőként szembe kell nézni azzal, hogy olykor egyedül van és félelmetesen magányos az ember. Ilyenkor nincs megértő segítség csak jönnek elő a kérdések, a problémák, a prioritások halmozódása, a külső nyomás. Ha magába néz a vezető, mint ember, megtapasztalhatja a gyengeségeit, találkozhat félelmeivel, korlátaival és bizonytalanságaival.

A vezetőképzéssel kapcsolatos tanácsadásunk és kurzusaink segítenek abban, hogy a vezető gyakorlata és hatékonysága eleve készségszinten biztosítsa az adott szituációk kezelését.  Hogy a vezető tudjon élni a helyzethez illő kommunikációs, motivációs, delegálási, irányítási eszközökkel. Tudja mozgósítani tartalékait és kreatívan, időveszteség nélkül, egyben objektíven tudjon döntéseket hozni. 

Az eredmény eléréséhez workshopokat, műhelymunkákat, kiscsoportos és akár egyszemélyes tapasztalati alapon működő tanácsadást és fejlesztéseket is végzünk.

Segítünk, hogy a menedzser vezetővé váljon!

STRATÉGIAI TANÁCSADÁS

Tapasztalataink szerint, és akár látva a sok, mint már száz éve működő cégek alakulását, egyértelműen azt valljuk, hogy az alapok meghatározása kulcsfontosságú a hosszútávú működés biztosításához. 
Tanácsadásunk kiterjed a szervezet filozófiájának megfogalmazásában és a köztudatba építésébe. Miután kimondásra került a válasz, hogy hogyan gondolkodik a vállalat a körülötte levő világról, szűkebb és tágabb környezetéről, azok viszonyairól, igényeiről, segítünk ezt tudatosítani a kollektívában.

Erre építkezve részt veszünk a vállalat által felvázolt jövőbeni állapotának - a "jövőképnek, víziónak" és a vállalat küldetésének, a "missziójának" kialakításban. Közösen megfogalmazzuk a célokat, a stratégiát, az elfogadható magatartási normákat, valamint vállalat alapértékeit.

Annak érdekében, hogy minden munkatárs számára egységes értelmet nyerjenek ezek az alapok, mini workshop-okat szervezünk a vezetőknek. 

VÁLTOZÁSMENEDZSMENT

Azzal együtt, hogy a változás örök kőrforgás életünkben, általában ragaszkodunk a megszokásainkhoz, berögzött mechanizmusokhoz legyenek azok akármilyen jók, vagy rosszak. A status quo-t fenn akarjuk tartani.

Mégis, a fejlődés és olykor a túlélés, alapfeltétele, hogy képesek legyünk változni, változtatni. 
Ebből is látszik, hogy a változásmenedzsment legfontosabb eleme maga az ember, az emberi tényező, amiért a tevékenység fájdalmas, kockázatos és kemény munkát igényel. Leginkább érzékeny része a résztvevőkre és érintettekre való odafigyelés.
A szakmai, tartalmi része az emberi tényezőre építve különböző alappillérekre állítva valósul meg. A kivitelezés során meghatározzuk a feladatokat, támaszkodunk a szakmai gyakorlatokra, modellekre, módszerekre és technikákra.

Mivel általában zavaros és bonyolult helyzeteket kell megváltoztatni, mind a lágy módszereket, mind a kemény megközelítéseket együttesen alkalmazzuk. Az egyensúlyhelyzet elérése érdekében érzékenyen figyelünk a működési és fejlődési változási folyamatokra. 
Természetesen a problémamegoldás is cél, így a kívánt állapotba való eljutáshoz a feladat jellegének megfelelően átalakítási, csökkentési vagy alkalmazási célokat fogalmazunk és valósítunk meg. 
Ezek segítségével fogalmazzuk meg a válaszokat arra, hogy mi, miért és hogyan probléma a probléma. 

HR TÁMOGATÁS

HR támogatási szolgáltatásunk segítséget nyújt a munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt. 
Tesszük ezt mind a a munkavállalói elkötelezettség terén,  mind az objektív HR adatokon alapuló analitikus mérések segítségével. 

Ahhoz, hogy elkötelezett kollégákkal találkozzon a vállalatnál, segítünk azonosítani a szervezetben a motivációs lehetőségeket, feltárjuk az erőforrás veszteségeket, beazonosítjuk a kulcsembereket.
A HR analitika szolgáltatásunk segítségével olyan megoldásokat kínálunk, amelyekkel alá tudjuk támasztani, hogy épp további kapacitás elemzésre, munkakör átvilágításra vagy épp teljesítményértékelésre van-e szükség a cégben.

Az analitikákon, méréseken alapuló objektív eredmények nagyban támogatják a HR vonatkozású döntések meghozatalában legyen ez kiválasztás, fejlesztés vagy megtartás.

TUDÁSMENEDZSMENT

A tudásmenedzsment a működésre ható egyik legnagyobb kockázatot tudja csökkenteni, azaz az elvándorló kulcsemberek magukkal vitt és így elveszett drága tudását. 

Mivel a tudásmenedzsment a fejlődés természetes velejárója, mondhatjuk, hogy mindig jelen van a szervezetekben. Olyan szándékról beszélünk, ami a vállalati szellemi tőke növelését és összegzését célozza meg. Tanácsadásunkkal segítünk beazonosítani és létrehozni a céges tudástárat, annak megosztását, a munkavállalók közötti mérését és felhasználását valamint beépülését.

A tudásmegosztás nem csupán szándék, hanem a vállalti kultúra formálásának is része. Segítségével növekedni tud a versenyképesség, innovatív megoldások születhetnek, a meglévő tudás megosztása ösztönzően hat a munkatársak között és bátorítja őket az új tudás létrehozásában, megszerzésében.

Vissza az oldal tetejére